elso trimeszter

Első trimeszter Q&A – Saját tapasztalatok + Ti kérdeztétek

Alapvetően videó formájában terveztem csak elkészíteni az első trimeszter Q&A-t, de egyrészt itt a blogon is érkezett kérdés és kérés ezzel kapcsolatban, másrészt úgy gondolom hogy írásban talán alaposabban és részletesebben ki tudom fejteni a gondolataimat. Szóval akit igazán érdekel a téma, annak szeretettel ajánlom mind az ehhez tartozó videót, mind ezt a bejegyzést, mert biztos hogy nem pontosan ugyanaz hangzik majd el bennük!

Külön bejegyzést és videót szentelek természetesen az első, a második és a harmadik trimeszternek is, valamit ha időm engedi majd, akkor nyilván ugyanez várható magával a szüléssel és a “negyedik trimeszterrel” kapcsolatban is 🙂 Remélem hogy hasznos/érdekes/informatív lesz számotokra ez az egész terhességemet végigkövető kis napló-sorozat, és sikerül megosztanom olyan tippeket vagy praktikákat az út során, amelyek nektek is segítségetekre lehetnek.

Bár sokszor elmondtam már, szeretném még egyszer hangsúlyozni hogy nem vagyok sem orvos, sem bármilyen egészségügyi szakember, így nem fogok nyilván sem orvosokat, sem gyógyszereket, sem vizsgálatokat, sem semmi mást ajánlani, mert egyszerűen nem az én dolgom és nem tudok semmi ilyenért felelősséget vállalni. Rengeteg efféle kérdés érkezik folyamatosan, nem csak a terhességgel de bármilyen orvosi beavatkozással, betegséggel, egészségügyi problémával, gyógyszerrel vagy hasonlóval kapcsolatban, és nem győzöm elégszer hangsúlyozni hogy egyrészt egy csomó mindenről fogalmam sincs, mert nem érint a téma, másrészt ha lenne, akkor sem mernék semmit ajánlani, a fentebb említett okokból. Szóval mind ebben, mind a többi hasonló bejegyzésben saját tapasztalatokra, meglátásokra, véleményekre számíthattok az én saját terhességemmel kapcsolatban, illetve megpróbálok válaszolni minden olyan Q&A során feltett kérdésetekre amiben úgy érzem kompetens vagyok! Ha mégis valami érdekelne titeket és nem találjátok rá a választ, bátran tegyétek fel a kérdést itt a blogon is a Q&A szekcióban, vagy ezalatt a bejegyzés alatt.

Jó olvasgatást! 🙂

 

Előzmények & a tervezési fázis

Mint ahogy sokszor említettem már (gyakorlatilag a blog és a YouTube csatorna indulásától kezdve), mindig abszolút rövidtávú terveink közt szerepelt a családalapítás, és bár sosem volt görcsösen fókuszban vagy határidőhöz kötve, a házasság és a gyerekvállalás mindig olyan téma volt nálunk amire örömmel gondoltunk, amit örömmel tervezgettünk. 2016 eleje óta tart a kapcsolatunk, és mivel mindkettőnk számára teljesen egyértelmű volt már az első perctől hogy mi szeretnénk ha ebből házasság lenne, így pár rövid hónap után össze is költöztünk és a kezdetektől fogva egy végleges kapcsolatként tekintettünk rá. Mindketten nagy, szerető és összetartó családban nőttünk fel (bár az enyém talán már az extrém méretet súrolja 😀 ), ami szerintem nagyban megalapozta a jövőről alkotott képünket külön-külön és együtt is, hiszen egészen hasonló családmodellben nevelkedtünk, így nem voltak soha összeegyeztethetetlen elképzeléseink a jövőnket illetően. Mindketten tudtuk hogy szeretnénk megházasodni, mindketten tudtuk hogy szeretnénk fiatal szülők lenni (bár ez ugye relatív – eleve 24 évesen ismerkedtünk meg, szóval kinek mi számít fiatalnak) és gyakorlatilag mindig mikor szóba került, ennyiben is maradtunk, hogy nagyon szuper, nagyon várjuk, meglátjuk mikor jön el.

Aztán Ádám megkérte a kezem 2018 tavaszán, amit várni már nagyon vártam, mert elég aktívan téma volt körülbelül már fél éve, de számítani egyáltalán nem számítottam rá hogy pont ott és pont akkor, úgyhogy sikerült nagyon meglepnie – még mindig életem egyik legboldogabb napjaként gondolok rá, annyira nagyon nagyon örültem! Azt viszont nem szerettem volna ha minden egybecsúszik, úgyhogy a babaprojektet teljesen tudatosan elnapoltuk 2019-re, mert nem szerettem volna sem terhesen esküvőt szervezni, sem nem aktívan kivenni a részem az egész esküvőből (készülődés, pakolás, egész napos ébrenlét, evés-ivás, stb.) vagy a nászútból. Arról nem is beszélve, hogy a babavárásra szentelt figyelmem és nyugalmam sem szerettem volna megosztani egy esküvő és nászút megszervezésével és lebonyolításával, mert bármennyire is nem vagyok spirituális alkat, azért erre az időszakra laikusként is mindig úgy tekintettem, hogy a lehető legnagyobb zen-ben szeretném tölteni majd. Félreértés ne essék, nem mintha befolyásolt volna bármit is ha mégis egy évvel korábban jelentkezik a baba, egyszerűen csak nem ez volt a preferenciánk. De nyilván ugyanúgy örültünk volna, és ugyanolyan boldogan vetettük volna bele magunkat az egészbe. De végtére is, azért örülök hogy jutott mindenre külön-külön idő 🙂

Arra fel voltunk készülve hogy a próbálkozási fázis akár egy évig is eltarthat – sok helyről hallottuk hogy teljesen normális a pár hónap-fél év-egy év is, mielőtt az embernek oka lenne aggódni, ha nem jelentkezik a baba. Nem igazán stresszeltünk rá a dologra, mert nem voltunk semmivel elkésve, és nem is voltunk még abban a fázisban hogy szó szerint epekedjünk egy gyerek után, úgyhogy teljesen nyugodtan, lazán vágtunk bele az egészbe, ami szerintem abszolút kulcsfontosságú volt. 2019 szeptemberén töltöttem le először egy appot ami jelezte az ovulációm esedékességét (tudtátok, hogy ez mennyire komplex dolog?! számomra újdonság volt!), így ebben a hónapban próbálkoztunk legelőször – és valójában utoljára is, hiszen azonnal sikerült teherbe esnem.

Sokan kérdeztétek hogy szerintem hasznos-e szedni terhesvitamint már a tervezéstől kezdve (én szedtem – Femibion 0), de egyrészt tényleg nem tudom hogy ez segített-e, másrészt még ha nekem segített is, nem biztos hogy másnak fog. Nyilván biztosan hozzájárult az is, hogy nagyon ritkán és nagyon kevés alkoholt fogyasztottunk az elmúlt egy-másfél évben, egyikünk sem dohányzik (én soha nem is tettem, Ádám is már rég leszokott) természetesen semmiféle tudatmódosítót nem fogyasztunk és viszonylag azért aktív, egészséges életet élünk. Ezen kívül én nem szedek már lassan tíz éve fogamzásgátlót, és abszolút semmiféle hormonális szert vagy egyéb bármilyen más gyógyszert (beleértve a teljesen átlagos fájdalomcsillapítókat) nem juttattam a szervezetembe tényleg szinte soha, csak ha abszolút muszáj volt.

Személy szerint nagyon hálásak vagyunk amiért nekünk ilyen gördülékenyen ment a folyamat, de ettől függetlenül együttérzek mindenkivel aki túl van pár sikertelen próbálkozáson, mert tudom hogy engem is borzasztóan frusztrálna ha látszólag mindent jól csinálnék de egyszerűen csak nem jönne. Nem tudok mást mondani, jön majd ha jönnie kell, addig pedig küldöm mindenkinek a pozitív energiákat, aki ebben a cipőben jár! 🙂 Ha van közületek bárki aki szeretné megosztani a tapasztalatait ezzel kapcsolatban, az tegye meg nyugodtan, mert biztos vagyok benne hogy tudtok egymásnak segíteni a kommentszekcióban, akár csak pár kedves, pozitív szóval.

Kérdeztétek többen azt is, hogy hogyan meséltem el Ádámnak hogy terhes vagyok, és sajnos nincs erre nagy sztorim vagy vicces kis történetem – mivel mi terveztük ezt a babát, és izgatottan vártuk a fejleményeket, és mivel a világ legtürelmetlenebb embere vagyok, gyakorlatilag már pár nappal a próbálkozás után vettem super early teszteket, mindenféle digitális csodát, de kettőt is megcsináltam és negatívak lettek. Persze nem csak türelmetlen vagyok hanem extrán makacs is, úgyhogy nyilván nem törődtem bele és pár napra rá munkából hazafele menet megálltunk venni még két másik tesztet is, amik szintén már az esedékes menstruáció előtt képesek voltak kimutatni a terhességet, így amint hazaértem, még gyakorlatilag a nyitott ajtónál, félig letolt nadrággal le is pisiltem és csak vártunk. Nagyjából 30 másodpercet, mert ez már teljesen egyértelműen pozitív lett 🙂 Így meg is válaszolnám egy másik leggyakoribb kérdéseteket is, hogy honnan tudtam hogy terhes vagyok, mik voltak a jelei, éreztem-e valamit, voltak-e rosszullétek. Nem volt semmi jele, hiszen még nagyon friss volt a fogantatás, nem tudom hogy ilyenkor egyáltalán érzékelhet-e bármit az ember, mindenesetre én az izgatottságon kívül semmit sem éreztem.

Így hát mi már a korábban említett módon, félig letolt gatyával, a wc és a konyha közt tudtuk meg hogy szülők leszünk, és el sem tudom mondani mennyire boldog pillanat volt 🙂

 

Az első trimeszter

Ha bármennyire is foglalkoztat titeket a terhesség kérdése, akkor talán már hallhattátok hogy az első trimeszter mennyire rémes tud lenni, sőt, sokaknak egyenesen az elviselhetetlen kategóriát súrolja. Tudjátok, nagyon alapos ember vagyok, már szerintem aznap este letöltöttem a számomra legszimpatikusabb terhességi appot (Philips Pregnancy+) és MINDENT elolvastam MINDENRŐL, utána pedig hetekig folyamatosan fórumokat, cikkeket, YouTube videókat böngésztem arról hogy pontosan mi zajlik le bennem (a biológiai folyamatokat értve), mi történik a babával, mi mikor esedékes, mire lehet számítani.

Szerintem még soha nem érdekelt ennyire egy téma, és gyakorlatilag négy hetes terhesen már mindent tudtam arról is, hogy mikortól van a legnagyobb esélye a túlélésre egy koraszülött magzatnak vagy hogyan szüljünk meg egyedül egy gyereket vészhelyzetben. Szóval minden hasznos és minden (akkor még) totálisan felesleges információt elolvastam, kivéve azt, hogy ‘hogyan legyünk jó szülők’ és általánosságban ‘mit hogyan kell csinálni’ a terhesség során. Egyszerűen nem vagyok hajlandó könyvekből megtanulni az anyaságot, azt viszont okvetlen tudni szeretném, hogy a terhesség mely fázisában éppen mi történik a testemben.

Az első trimeszterem egy séta volt a parkban sok más nőhöz képest – általánosságban egy leírhatatlan, elmagyarázhatatlan fáradtság lett úrrá rajtam nagyjából a 6. hét környékén, de olyannyira hogy akárhányszor nyugalmi helyzetbe került a testem (bárhol, de tényleg bárhol) gyakorlatilag azonnal elaludtam. Ezen kívül volt egy-két nehezebb nap amikor konstans émelyegtem és volt nyilván pár nap mikor porlevessel és vajas zsemlével etettem a gyereket mert más egyszerűen nem ment le, de összességében baromi szerencsés vagyok mert egyrészt egyszer sem hánytam, egyszer sem véreztem, egyszer sem volt vészhelyzet az első trimeszterem során. Sokan ilyenkor annyira betegek, hogy folyamatosan hánynak, kiszáradás-közeli állapotba kerülnek, nem tudnak dolgozni a rosszullétektől vagy annyira nincs étvágyuk hogy nagyon sok súlyt veszítenek. Ráadásul van aki mindezt egyedül kell hogy átélje, mert nincs mellette társ, vagy mert annyira sokat dolgozik hogy nem tudja fizikailag támogatni. Ehhez képest nekem tényleg semmi panaszom nem lehet – Ádám mindent megcsinált helyettem amit meg tudott, vitt mindig A-ból B-be, végigaludtam minden autóutat, kihagytam minden nagybevásárlást, literszámra készítette nekem a jeges limonádét és eljött velem minden egyes vizsgálatra.

Beszélgettünk sokszor arról is hogy változtam-e a terhesség során, mennyire voltam elviselhetetlen az első trimeszterben a hormonok miatt, mennyi extra türelem kellett hozzám. Legfőképp azért mert valahogy ez minden ismerős számára olyan vicces témának tűnt – bárcsak annyi forintom lenne ahányszor végighallgattam a ‘Sok sikert Ádám’ ‘Kitartást Ádám’ ‘Hogy bírod Ádám?’ mondatokat, vicces megjegyzéseket, együttérző pillantásokat. Ádám erre mindig csak annyit reagált, hogy a terhesség előtt sem voltam már könnyű eset, úgyhogy nem lát sok változást, és viccen kívül teljesen egyetértek vele – szerintem egyáltalán semmiben sem változtam, amire most felkapom a vizet arra eddig is azonnal felkaptam, amire most ugrok arra eddig is végig ugrottam. Ha valami, inkább próbálok sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lenni, hiszen nem akarom stresszelni sem saját magam, sem a babát. Szóval egy kis odafigyeléssel mi sikeresen elkerültünk bármiféle veszekedést vagy összeszólalkozást a terhességből adódóan, és tényleg csak pozitív tapasztalatunk volt az egymással való kommunikációt illetően ebben a speciális, új helyzetben (is). Ami viszont feltűnt, hogy tényleg jóval érzékenyebb lettem – többször is elsírtam magam az első trimeszter folyamán, akár stresszes helyzetekben, munka közben, akár egy megható videó láttán. Ez korábban nem volt jellemző, de összesen szerintem négy-ötször fordult elő, szóval abszolút nem volt vészes.

 

Kötelező vizsgálatok

Az első dolog, amit az otthoni teszt után tenni lehet, az nyilván egy nőgyógyászati ultrahangos vizsgálat, ami az első hetekben még hüvelyi úton történik, és nagyjából a hetedik héttől lehet már megállapítani szívhangot is. Ilyenkor még senki ne számítson semmi látványosra – a mi első ultrahang képünkön egyetlen pötty látszódik egy nagy fekete térben, és még szívhangot sem hallottunk sajnos. Én már a negyedik héten tudtam hogy terhes vagyok (azaz két héttel a fogantatás után – számomra is új információ volt, de a terhességet valójában az utolsó menstruációtól számítják, tehát a fogantatáskor valójában már “két hetes terhes” az ember) és az ötödik héten mentünk az első ultrahangra (ismétlem: türelmetlen vagyok), de szegény orvos sokat nem tudott segíteni azon kívül, hogy igen, sikeresen teherbe estem, de jöjjek vissza két hét múlva, hogy lássuk majd hogy szívhang is van-e. A hetedik héten iszonyatos gyomorgörccsel és rettentő fokú stresszben érkeztem a nőgyógyászhoz, Ádám szerint egyenesen komikusan eltorzult a fejem ahogy lefeküdtem a kezelőasztalra, de valójában csak próbáltam visszafojtani a sírást, annyira ideges voltam már két hete, hogy vajon lesz-e szívhang. És volt, hála az égnek!

Innentől nem sok teendőnk volt, azon kívül hogy szedtem továbbra is a terhesvitamint (Femibion 1), óvatosabban jártam edzeni (itt még thai boxoltam és néha eljártam edzőterembe is, illetve heti egyszer úszni, de mindent nagyon nyugdíjas tempóban és nagyon kímélő módban). Figyelmeztetett az orvos, hogy kerüljem a megterhelő emeléseket, a hasizom terhelésével járó feladatokat, ne nagyon ugráljak, ne vegyek forró fürdőket, ne szaunázzak, ne egyek nyers húst, pasztőrözetlen tejtermékeket, kerüljem a hőkezeletlen lágy sajtokat.

Ebben az időszakban kellett először felkeresnem  a védőnőm is – mint kiderült, a gyermekorvosnál kell keresni, szóval rögtön a terhesség korai fázisában ki kell deríteni azt is, hogy ki lesz majd a lakcím szerinti gyerekorvosunk. Szerencsémre egy rettentő kedves és segítőkész védőnőt fogtunk ki, de sajnos ezzel kapcsolatban is sok rémtörténetet hallottam. Ő állította ki egyébként a várandósgondozási kiskönyvem, amibe belekerült az összes személyes adatunk Ádámmal, a baba vélt fogantatási ideje, a várható szülés ideje, minden látogatásnál leméri és beleírja a súlyom, a hasam körméretét, vizeletmintát vesz és hasonlók. Ezen kívül minden egyes terhesgondozás során ebbe a füzetbe jegyzetel az összes orvos akinél járok – egyfajta naplóként szolgál a terhesség során.

A 10. héten fel kellett keresnem a háziorvosom, aki beutalt egy teljes vérképre és vizeletvizsgálatra – itt az égvilágon mindent néznek, teljesen átlagos dolgoktól kezdve (vas, vércukor, stb.) egészen furcsa dolgokig (szifilisz, hepatitis-B), illetve itt lehetett külön kérni a toxoplazmózis kivizsgálását is, amiről talán már sokan hallhattatok félinformációkat (legalábbis a rengeteg ezzel érkezett kérdésből ezt szűröm le), de nagyon úgy tűnik nekem, hogy teljesen tisztában csak nagyon kevesen vannak ezzel a témával. Nem is érzem tisztemnek hogy bárkit kioktassak, de lényegében a legfontosabb információ az, hogy a toxoplazmózist egy végtelenül egyszerű vérvizsgálattal szűrik, két ellenanyagra tesztelnek (leegyszerűsítve: régi fertőzés vagy új fertőzés). Ha pozitív lesz az eredmény akkor már nincs ok az aggodalomra, hiszen nem lehet újrafertőződni, ezáltal a magzat sincs veszélyben, ha viszont negatív a teszt eredménye, akkor 4-6 hetente érdemes elvégezni újra a vizsgálatot a terhesség során, valamint olyan alapvető óvintézkedéseket kell megtenni, mint alaposan megmosni minden nyers gyümölcsöt és zöldséget, vagy nem nyakig turkálni a macskaalomban és a macska fenekében.

A 10. héten elvégzett vér- és vizeletvizsgálat után legközelebb a 12. héten esedékes orvoshoz menni, itt viszont már egy sokkal izgalmasabb témában: megtörténik az első genetikai ultrahang, ami egy rendkívül alapos és érdekes 10-20 perces ultrahangvizsgálat, ahol hatalmas precízitással mérik le a baba csontjainak, szerveinek méretét, ezzel várhatóan kiszűrve minden komolyabb genetikai vagy fejlődési rendellenességet. Ezzel egyidejűleg történik egy ismételt vérvizsgálat, valamint számunkra itt már kiderült a baba neme is, amire nem is számítottunk, hiszen ezt mindenhol a 15.-17. hétre ígérték biztosan, de nagyon boldog meglepi volt! Szerencsénkre ő pont úgy mozgolódott az ultrahang során, hogy egy szakavatott szemnek már nem jelentett kihívást megtippelni a nemet 🤩 (Míg én körülbelül azt voltam képes megállapítani, hogy nagyjából hol a feje és hol a lába).

Sokan kérdeztétek, hogy fiút vagy lányt szerettünk volna-e, illetve volt-e bármi megérzésünk, és az az igazság hogy egyáltalán nem volt preferenciánk, mert nagyon szeretnénk fiút és lányt is a jövőben (bár ha jól sejtem, ezzel a legtöbben így vannak), úgyhogy számunkra teljesen mindegy volt hogy ki jön előbb. Ebből kifolyólag nem stresszeltünk ezen a kérdésen sem, viszont érdekes módon nagyon erős megérzésünk volt hogy kisfiú vagy kislány lesz, ráadásul nem csak mi ketten voltunk ennyire határozottan meggyőződve róla, hanem a családból többen is, fogalmam sincs hogy miért. De bejött a dolog, mert tényleg az lett!

Nevekkel kapcsolatban is rengetegen kérdeztetek – régesrég kitaláltuk már, bőven mielőtt terhes lettem volna, így hálistennek ezen nem kellett aggódnunk már, hiszen évek óta gyűjtögettük az ötleteket. Alapvetően inkább a klasszikus irányba szerettünk volna elmenni, nem tetszettek egyikünknek sem a nagyon új, nagyon modern, nagyon nyakatekert névkombinációk, szóval próbáltunk olyanokat kiválasztani amik se nem túl klasszikusak és komolyak, se nem túl magyartalanok.

 

Averziók & kívánalmak, testi változások

Szerencsére az ételekkel való viszonyom sem változott negatív irányba – nincs semmi olyasmi amit ne tudnék megenni vagy megutáltam volna az első trimeszter során, épp ellenkezőleg, legszívesebben folyton csak ennék! Bár nem tartozom talán a legklasszikusabb klisé kategóriába (értsd: nem nutellát eszem kovászos uborkával), de borzasztóan kívánok mindenféle szénhidrátot, mindenféle tejterméket, mindenféle friss gyümölcsöt. Szóval sajnos egy időre abszolút háttérbe szorult a saláta – sovány hús kombináció, egyáltalán nem tudok arra figyelni hogy tartsam a versenysúlyom és tényleg csak hasra hízzak, mert legszívesebben még az asztalt is felfalnám. Hülyeségnek tartom ettől függetlenül a “kettő helyett eszem” érvelést, hiszen ez nem is állhatna távolabb az igazságtól – általánosan nagyjából napi extra 300 kalóriát szükséges elfogyasztani a terhesség során, ennél többre semmi szüksége a gyereknek. Erre csupán nekem van szükségem, úgyhogy nem is hitegettem mással sem magam, sem a környezetem. 😄 Amire nagyon odafigyelek, hogy maximum 10 kilót hízzak a terhességem során, mert ennyit tart indokoltnak és javasoltnak az orvosom, én pedig igyekszem az ő meglátásaira alapozni. Nyilván nem történik semmi ha 11 vagy 12 lesz belőle, de nem szeretnék saját magammal kiszúrni, hogy aztán még keményebben kelljen ledolgoznom majd.

Kérdeztétek azt is, hogy hogyan viselem lelkileg a testi változásokat, erre pedig elég felemás a válaszom: egyrészt jól, mert nagyon értékelem a hasam növekedését, titkon valahol mindig erre vágytam, egészen kislány korom óta. Nagyon szerettem volna anyuka lenni egyszer, sokszor kitoltam a hasam már egészen fiatalon is, alig vártam hogy lássam milyen lesz majd ‘élesben’. Számomra a család elmondhatatlanul központi tényező az életben, így nem is volt kérdés hogy ‘feláldozom’ a testem a cél érdekében, s bár próbálom azért elkerülni, nem nyomasztanak a striák, vagy bármi más hasonló testi tünet.

Ami furcsa, az a többi testrészem változása, amiket sosem kötöttem össze fejben a terhességgel, például az arcom, a karom, vagy a lábaim. Egyértelműen sokkal vastagabb és nagyobb lett mindenem, egyrészt nyilván a súlygyarapodástól is, másrészt a vizesedéstől, amire teljességgel elfelejtettem felkészülni, mert sosem volt jellemző rám korábban. Meglepő és először kicsit ijesztő folyamat volt látni hatalmasra duzzadni a lábaim, esténként pedig még néha most is elborzadok ha tükörbe nézek, hogy egy kétszer akkora embert látok mint eddig. De mindössze három hónap van már csak hátra, ennyit fél lábon is kibír az ember, és igazán nem nagy áldozat egy új életért cserébe. Nem mondom hogy tetszik, mert őszintén szólva nagyon nem, de szerintem tényleg ez a legkevesebb.

A hajam és a bőröm kihagyta a tipikus ‘pregnancy glow’-t, és helyette az első trimeszter elején inkább vörös, kiütésszerű pattanásaim lettek MINDENHOL, az arcomtól kezdve a nyakamon, a mellkasomon át, a karomig, tele volt vele mindenem. Rettentően kétségbe estem és minden létező cikket elolvastam a témában, hogy hátha segít valami, BÁRMI, csak könyörgöm legyen jobb. Ilyenkor sajnos semmiféle hámlasztás nem nagyon jöhet szóba, az elektrokozmetikai kezelések szintúgy kerülendők, mint egyébként bármilyen invazív kozmetikai eljárás. A nagyon gyakori jackpot összetevő, köznapi nevén szalicilsav sem terhesbarát hatóanyag, így rengeteg patikai kence is ki volt lőve, de ami számításba jött azt mind megvettem. Nem nagyon lett jobb semmitől – az első dolog ami ténylegesen segített az a Shiseido WASO termékcsaládja volt, amiért már kétségbeesetten nyúltam végső elkeseredésemben. Ez nagyon jót tett neki és szépen helyre is állította, de azóta nem volt egyáltalán probléma a bőrömmel, pedig már két-három teljesen másmilyen termékcsaládot teszteltem azóta, úgyhogy azt gondolom hogy alapvetően csillapodtak a hormonok és kicsit helyreállt a rendszer.

A hajammal kapcsolatban viszont sem pozitív, sem negatív változást nem tudnék említeni, én személy szerint semmi különöset nem vettem észre rajta! Emlékszem, tavaly előtt mikor a sógornőm volt terhes, olyan gyönyörű dús és hosszú haja volt, hogy már csak ezért is epekedve vártam a terhességet. Nekem ebből nem jutott, viszont szerencsére hullani sem hullik (bár sajnos ezt inkább terhesség utánra mondják..), így végülis nincs okom panaszra. Sok helyen írják, hogy számíthat a rengeteg vitamin is amit ilyenkor fogyasztunk (mondjuk nekem az első trimeszterben kifejezetten azt javasolta az orvosom, hogy egyelőre csak a terhesvitamint szedjem), de nem tudom ennek mennyi a valóságalapja. Mindenesetre úgy vettem észre, hogy ez a haj-bőr téma nagyon változó minden terhességben.

 


Összességében ennyi jutott eszembe az első tizenkét héttel kapcsolatban – írjátok meg nyugodtan ha van még bármi kérdésetek, vagy szóljatok ha bármi fontosat kihagytam volna! Remélem tudtam akár egy picit is segíteni, és hasznos vagy legalább érdekes információkkal gazdagodtatok. Köszönöm szépen hogy itt voltatok – ne felejtsétek el megnézni az ehhez tartozó videót is, és hamarosan jelentkezem a második trimeszter-összegzővel!

 

 

 

2 hozzászólás

  • Reply Zsani március 1, 2020 at 11:16 du.

    Szia Tamara!

    Meddig maradt csak a kettőtök titka a szuper hír? Mikor újságoltátok el a szüleiteknek/családnak? 🙂

    További kellemes babavárást! Alig várom a többi hasonló tartalmú bejegyzést!

    • Reply tamaralukovics március 4, 2020 at 3:46 du.

      a 9.-10. héten mondtuk el a családnak! 🙂

    Leave a Reply