2020

2010/2020

A szokásosnál is tovább tartott megszülnöm ezt a bejegyzést, hiszen eleinte csak egy évösszegzőt/évtervezőt szerettem volna írni 2019-re reflektálva és 2020-ra készülve, de rá kellett hogy jöjjek, hogy idén ennél sokkal többről van szó. Mégiscsak lezártunk egy egész évtizedet!

Nem vagyok egy spirituális, elmélkedős fajta, nem szoktam meditálni, magamba nézni, sorsfordító gondolatokon őrlődni, de most valahogy mégis elgondolkodtatott az, hogy mekkora változásokon mentem keresztül éppen 2010-ben, és mekkora változások várnak rám 2020-ban. Olyan szép kerek számok, hogy valahogy mégiscsak van jelentőségük.

A napokban épp az Astoria felé tartottam az autómban ülve, közel harminc évesen, terhesen, és bármennyire viccesen is hangzik, egy friss és ropogós Gucci papírzacskóval az ülésen. Azon gondolkodtam, hogy tíz évvel ezelőtt minden egyes napom az Astorián töltöttem, friss érettségivel, elsőéves ELTE-BTK hallgatóként, egy lejárt BKV bérlettel és egy szilánkosra tört telefonnal a zsebemben, nulla tervvel és kilátással. Utáltam az iskolát ahova jártam, utáltam az embereket akik körülvettek, nem bíztam senkiben, nem voltam biztos semmiben. Éppen 18 éves voltam, pont mindennek a küszöbén álltam, elkezdődött a felnőtt életem, fogalmam sem volt hogy mit csináljak, merre menjek, mihez kezdjek. Aztán valahogy mégis teltek az évek, alakultak a dolgok, hoztam rengeteg rossz döntést, hál’istennek néha pár jót is, és végül meg kell hogy mondjam, nem is lehetnék boldogabb hogy így alakult minden.

Az elmúlt tíz év egy tökéletes kerek egész volt az életemben, ami alatt kiszakadtam a biztonságot adó családi közegből, elkezdtem tanulni, utazni, dolgozni, saját lakást bérelni, külföldre költöztem, kerestem önmagam, és végül lett egy új, saját kis családom 2019 végére. Tíz éve teljesen biztosan nem gondoltam volna hogy találok valakit aki úgy szeret engem mint én őt, aki velem szeretne lenni élete végéig, akiben maximálisan megbízhatok és közös lesz minden célunk. Nagyon furcsa elképzelni hogy minden rossz döntés és minden balszerencsés helyzet ide vezetett, pedig tényleg így van! A lehető legszerencsésebb embernek érzem magam hogy van egy szuper támogató családom, mindenki egészséges, mindenki boldog, egy olyan ember lett a férjem akiről évekig azt sem tudtam kicsoda, csak áhítattal nézegettem a képeit, és hamarosan megszületik az első közös gyermekünk is. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhet, tényleg. Remélem ezzel a bejegyzéssel kicsit inspirálhatlak titeket, ha úgy érzitek 2019 nem volt a ti évetek.

Mivel sokszor úgy érzem hogy elég felületes dolgokat láttok csak belőlem, arra gondoltam, mesélek nektek az elmúlt évtizedről, megosztom veletek a jót és a rosszat is, hiszen erre van ez a platform! Készüljetek, hosszú bejegyzés lesz, nem is biztos hogy feltétlen izgalmas, de próbáltam nagyon őszintén megfogalmazni. Ragadjatok meg egy kávét és indulhat a sztori!

 


Számomra mindig a páros évek hozták az igazán pozitív változásokat, a páratlan éveket sosem szerettem és általában elvből el is utasítottam – így tíz év távlatából tulajdonképpen kijelenthetem hogy általában csak átevickéltem rajtuk. Nem tudom miért, lehet hogy csak véletlen egybeesés, lehet hogy valami furcsa rigolya, de tényleg mindig így volt. 2011 volt szerintem a mélypontok mélypontja, borzasztóan elégedetlen voltam mind saját magammal, mind a környezetemmel, mind azzal amerre az életem haladt. Úgy éreztem mindenki csak kihasznál, nem találtam sehol a helyem, a régi barátaim közül mindenki szétszéledt különféle egyetemekre, az új barátaimban még egyáltalán nem bíztam annyira, hogy el tudjam engedni magam a közelükben. Utáltam az egyetemet, utáltam a tanáraimat, utáltam hogy nincs semmi pénzem, utáltam mindent. A legjobban talán azt a tehetetlenséget utáltam amit magamban éreztem, hogy egyszerűen nem halad semerre az életem.

Aztán 2012-ben gondoltam egyet és leléptem! Már nem mintha ez egy általánosan megfogadandó tanács lenne, ne értsetek félre, de nekem szuperül működött. Soha jobb dolog nem is történhetett volna velem, mint egyedül nekivágni a nagyvilágnak és elköltözni a teljesen ismeretlenbe. Sokszor szoktátok kérdezni hogy miért pont Dániába költöztem, él-e ott valakim, kit ismertem, hogy kerültem oda. Nem él ott senkim, nem ismertem senkit, pusztán egy korábban kint élő barátnőm ajánlotta nekem az egyetemet, megtetszett, felvételiztem és felvettek. Semmilyen személyes kötődésem nem volt az országhoz, sem senkihez aki ott él, nem fizettek a szüleim azért hogy bekerüljek az iskolába (Skandináviában ingyenes a felsőoktatás), nem kellett hozzá semmiféle kapcsolati tőke. Nem segített senki szállást vagy munkát találni, bár a barátnőm megtett mindent, de ő akkor már nem ott élt sajnos, így nem tudott beajánlani sehova. Nem volt kitaposva az ösvény, pedig úgy veszem észre sajnos sokan erre szoktak számítani mikor hasonló terveket szövögetnek. Nem így működik, meg kellett dolgozni tényleg mindenért, mégis SZUPER volt az egész, életem legszebb és legszabadabb időszaka! Teljesen saját magamért feleltem, rengeteg új embert és egy egész új kultúrát megismerhettem, egy felfoghatatlanul biztonságos társadalomban éltem ahol minden szervezett és rendszerezett, de a legfontosabb mégis az volt hogy gyakorlatilag nulláról felépíthettem a SAJÁT életem. A saját étkezési, bevásárlási, sportolási szokásaim, a saját tanrendem és munkarendem, a saját szociális hálóm, a saját mindenem. Szóval számomra 2012 volt az évek éve.

2013 viharos és szomorú év volt – véget ért egy tökéletesnek induló, de végül kudarcba fulladt kapcsolatom, ami 2012 elején kezdődött és Dániába is velem tartott. Bár nem együtt költöztünk ki, mégis kijött utánam és megpróbált ő is új életet kezdeni, de sajnos inkább kevesebb mint több sikerrel. Papíron minden rendben volt, remek iskola, szuper lakás, új lehetőségek, de valahogy mégsem működött semmi. Így visszagondolva még tényleg fiatalok voltunk, nagyjából semmiben sem egyezett a személyiségünk, ezt még tetézte pár váratlan fordulat, és kész is volt a katasztrófa – szomorú vagyok hogy elvettünk egymástól lehetőségeket, és nyilvánvalóan sosem illettünk össze, de én úgy emlékszem hogy akkor nagyon szerettük egymást, és végül is ez volt a fontos.

2014 megint csak új lehetőségeket hozott – költözések, új kapcsolat, új város, új barátok, új minden. Egy extra adag lendület, nagy sikerek a munkámban, az első diplomám, kívül-belül teljes harmónia, nagyjából ezzel tudnám jellemezni. Szerintem ekkorra tetőzött a függetlenségem, tényleg úgy utazgattam országból országba mintha csak a vonatra pattannék fel, nem érdekelt senki és semmi, amíg a családommal és a közeli barátaimmal minden rendben volt, mentem amerre láttam. Ekkor már simán volt hogy nyárra is hazajöttem öt hétre, fesztiváloztam, nyaraltunk, minden ami az utamba került. Talán a második tinikorom éltem, nem tudom, de arra emlékszem hogy hatalmas szabadságként éltem meg az anyagi függetlenségem, ami szerintem erre az évre alakult ki annyira, hogy már nem kellett kuporgatnom semmire. Bár nyilván nem a legfontosabb tényező az életben, de sokat adott ahhoz, hogy merjem azt csinálni amit éppen szeretnék. És megvettem az első designer táskám! 😀

2015 megint nehezebb év volt, egyrészt visszamentem az egyetemre elkezdeni a második diplomám, ez lekötötte sokkal több időm mint amire számítottam, mellette be kellett hogy fejezzem a dán nyelviskolát is, de nyilván dolgoztam is folyamatosan. A saját vállalkozás előnyei tényleg megszámlálhatatlanok, de ugyanakkor kihangsúlyoznám hogy ha nem dolgozol, nem is keresel pénzt, és ez az én szakterületemen hatványozottan így volt, hiszen egy kozmetikát üzemeltettem, aminek ha becsuktam az ajtaját akkor nulla forintot hozott, egészen addig míg újra ki nem nyitottam. Nem is emlékszem, hogy utaztam-e bárhova 2015-ben, de szerintem maximum csak haza, de haza is ritkán. Mondanom sem kell hogy ez a kapcsolatom is hanyatlásnak indult (hogy enyhén fogalmazzak), és mivel itt már nehezítő tényező volt a közösen bérelt lakás, közös bútorok, számlák és meglehetősen ellentétes érdekek, nagyon-nagyon nehezen sikerült véget vetni a dolognak. Szenvedős év volt, de mondjuk koránt sem annyira mint néhány előző, így könnyedebben lábaltam már ki belőle, nem döntött le annyira a lábamról a helyzet, hiszen nagyjából tudtam hogy ki vagyok és mit akarok.

2016 alapozta meg gyakorlatilag a mostani életem – ekkor határoztam el hogy az egyetem utolsó fél évére hazaköltözöm, és utána meglátom mi lesz. Januártól ezerrel pörögtem, tényleg semmi más nem létezett csak munka és utazás, minden utolsó percet és lehetőséget kihasználtam hogy mindenhova elmenjek, mindent lássak. Bejártam Európát, megismertem még több új embert, rengeteg időt töltöttem Koppenhágában, rengeteget bicikliztem, kirándultam, nagyon boldog és szabad voltam. Januártól májusig már haza sem látogattam, minden szabadidőm utazásra és munkára fordítottam, hogy biztos alapokkal és jó élményekkel, kiegyensúlyozottan térjek haza. Abban biztos voltam hogy a kultúrsokk sokkal jobban fog érinteni mikor hazaköltözöm mint mikor kikerültem Dániába – nem véletlenül mentem el itthonról annak idején. De már nagyon hiányzott a családom és úgy éreztem ki is éltem magam az elmúlt években, így összepakoltam minden cuccom és távoztak szépen egy kisteherautóban. Az egyetemi képzés véget ért májusban, az utolsó vizsgáimat már megcsinálhattam itthonról Skype-on, így májusban kilőttem Dániából és vissza sem néztem. A sors iróniája, hogy pont ekkor írt nekem először egy üzenetet Ádám, akivel előtte egyáltalán nem ismertük egymást, csak látásból az internetről, meg hát jó pár közös ismerősünk volt. Az elmúlt években én annyira saját magammal és az engem körülvevő világgal voltam elfoglalva hogy nem is követtem nyomon senki életét az otthoniak közül, így sem róla sem az akkori közös ismerőseinkről nem tudtam épp semmit, szóval borzasztó izgalmas időszak következett. 0-24 beszélgettünk, és nagyon vicces hogy ez pont a hazaköltözésem előtt két héttel kezdődött el, pedig nyilván fogalma sem volt róla hogy épp most költözöm vissza. Ha ez nem a sors, akkor nem tudom mi 🙂

Az év további része már együtt telt el, augusztusban gyakorlatilag összeköltöztünk, 2016 második felétől kezdve együtt élünk. Nem is részletezem innentől kezdve, hiszen 2017 elejétől már ti is részesei voltatok a dolognak gyakorlatilag, nagyjából nyomon követhető az életünk minden fontosabb mozzanata. 2017 munka terén tartogatott számomra kihívásokat, nagyon nehéz volt itthon beilleszkednem, nyilván rengeteg dolog előtört ami kiváltó oka volt annak, hogy anno elköltözzek. Itt még épp a szakmai gyakorlatom is csináltam, mellette meg kellett írnom a szakdolgozatom is, illetve ebben az évben utaztam ki Dániába megvédeni azt és lediplomázni, ahova sajnos sem Ádám, sem senki a családból nem tudott velem tartani. Nem tudom van-e köztetek valaki akinek SENKI nem volt ott a szerettei közül a diplomaosztóján, de nekem meglehetősen szürreális élmény volt. Egyetlen Dániában élő barátnőm kísért el, szóval végérvényében ketten egy tök jó napot töltöttünk el együtt. 😀

Ekkor még bizonytalan voltam a blogolásban, vlogolásban is, nem volt előttem pozitív példa, nem voltam benne biztos hogy megéri belefektetni ezt a rengeteg időt és energiát. Nem volt még kellő felszerelésem, nem ismertem senkit aki segíteni tudott, nem volt sem anyagi, sem szó szerinti mozgásterem, hiszen egy 39 négyzetméteres lakásban éltünk ketten három macskával, rengeteg cuccal, nem volt videós sarkom, vagy bármihez elegendő helyem. 2018 egy pozitívabb év volt munka terén is, már sokkal szabadabban mozogtam anyagilag is, megvettük az eső közös lakásunkat, ami nyilván hatalmas boldogság volt. Lettek új munkáim, új munkakapcsolataim, és a blog is beindult annyira hogy egyértelműen megérje foglalkozni vele. Ráadásul Ádám eljegyzett! Az volt életem eddigi legboldogabb napja, sírni tudnék mindig, ha rá gondolok. Na jó, már azért erős a mezőny, mert mikor először hallottuk a baba szívverését az leírhatatlan élmény volt, de még azért várok az érzelgős anyuka-témákkal legalább a gyermek születéséig. 😀

2019 ismét egy bonyolult év volt, nem is ment kifejezetten gördülékenyen – megszenvedtünk munkaügyileg itt is keményen, de hát kellett nekünk megint valami újba belevágni. Ilyen, mikor az ember nem tud nyugodtan megmaradni. 🙂 Persze rengeteg szuper dolog történt 2019 során – kezdve azzal hogy összeházasodtunk, rengeteget utaztunk, gyönyörű helyeken jártam Ádámmal és pár sajtóútnak köszönhetően egyedül is, és hát megtudtuk hogy hamarosan szülők lehetünk. Őszintén nem panaszkodom – a rengeteg (és sokszor feleslegesen sok) munkát, és pár egészségügyi problémát leszámítva egyébként tényleg szuper év volt, nem cserélném el semmire. Örömmel hagyom magam mögött, hogy 2020-ban egy sokkal kiegyensúlyozottabb önmagam lehessek, de kellett ez a 2019 ahhoz, hogy az idei év megint igazán pozitív legyen.

Most pedig pár összegző gondolat a jövő évről, ha már voltatok ennyire kitartóak hogy végigolvassátok ezt a novellát:

Idén természetesen minden erőmmel a családunkra és az anyaságra fogok fókuszálni, de talán ismertek már annyira hogy megőrülnék folyamatosan a négy fal között ülve, így nem fogom abbahagyni a munkát sem. 🙂 Az utazásokból kicsit visszaveszünk, érthető okokból, bár ez nem azt jelenti hogy nem szeretnék idén is eljutni pár szép helyre, maximum majd közelebbiekre. Nagyon fontosnak tartom továbbra is a kikapcsolódást, és aki tavaly is itt volt már az tudja hogy ez volt a legnagyobb tavalyi újévi fogadalmam: elhatároztam hogy 2019-ben minden hónapban elutazunk valahova, ami egyébként majdnem maradéktalanul sikerült is! 2020-ra természetesen a babavárás mellett nincsenek ilyen ambícióim, de nem is vágyom rá most annyira.

Amit mindenképp szeretnék, az az, hogy egy nyugodt, kiegyensúlyozott, tiszta és felkészült környezetbe szülessen a gyermekünk, úgyhogy mind magamon, mind a lakáson dolgozni szeretnék június elejéig, ugyanis akkorra várjuk őt. Szeretnénk kicsinosítani a babaszobát (festés, parketta, függöny, bútorok), megválni rengeteg felesleges vagy nem használt tárgytól otthon (mégiscsak három ember dolgai kell hogy elférjenek ezentúl), még nagyobb rendszert és tisztaságot vinni a hétköznapokba, helyet találni mindennek, kiszelektálni ami nem szükséges.

Szeretném továbbra sem abbahagyni a sportolást (2019-ben nagyon szépen tartottam ezt, de az első trimeszterben egy élőhalott voltam, egyszerűen pár óránként elaludtam, így nagyon háttérbe szorult a sport), szeretnék aktív és csinos anyuka lenni, de szerintem ez érthető.

Ezen kívül sok kifejezett célom vagy elvárásom nincs magammal szemben, egyszerűen szeretnék összességében még egyel rendszerezettebb, összeszedettebb, átgondoltabb lenni, hogy megkönnyítsem a saját helyzetem, ha már hárman leszünk. Ebből kifolyólag pedig minél jobban szeretném rendszerezni a munkám is, és szeretnék minél effektívebben minél több tartalmat gyártani nektek, hogy időm is maradjon, de a mennyiség se csökkenjen. Azt már mondtam december végén, hogy szeretnék több spontán jellegű tartalmat megosztani, szeretnék többet blogolni, szeretnék Pinteresten is aktív lenni, hogy egy teljes egész kreatív hálóm legyen. És közben nagyon remélem hogy nektek is tetszeni fog ez a vonal, bár őszintén szólva ha ketten olvasnátok, én akkor is szívesen írnék. 🙂 De rendkívül felemelő érzés, hogy több ezren kíváncsiak vagytok a tartalmaimra, és higgyétek el – szoktam néha nézelődni – bátran kijelenthetem hogy fenomenális nézőközönségem van másokéhoz képest. És ez nem engem dicsér, hanem titeket. 🙂

 

Mindenkinek nagyon boldog, sikerekben, egészségben gazdag új évet!

 

68 hozzászólás

Leave a Reply