Blog post

Lakásfelújítás – I. – A kezdetek

January 30, 2018

Hála az égnek végre biztosan kijelenthetem, hogy véglegesen és visszavonhatatlanul megkaparintottuk álmaink lakását, ennek örömére pedig VÉGRE elkezdődhet a lakásfelújítás-széria a blogon! Sokáig vaciláltam hogy milyen formában készítsem a bejegyzéseket, mert tisztában vagyok vele hogy a lakás jelenlegi állapota nem túl bíztató (hogy extra finoman fogalmazzak), de végülis innen szép nyerni… A bennem lakozó hiúság azt mondta hogy várjak míg minden kész és csak a szuper látványos előtte – utána képeket vágjam össze a nagyközönségnek, de aztán rájöttem hogy ez az élet, mit szépítsek rajta, jelenleg így néz ki a lakásunk. Koszos, csúnya, elképesztő büdös, de a mienk 😀 Így hát végső elhatározásom az lett, hogy remélem számotokra is, de számomra mindenképp élvezetesebb az, ha szép fokozatosan mutatom meg a felújítás szakaszait és az elért fejlődést, majd az egész ramazuri végén pedig az elkészült kis ékszerdobozt. A képeket egyelőre fekete-fehérben tervezem hozni a blogra, a végső állapotot pedig megpróbálom majd a lehető legszebben és teljes pompájában megmutatni természetesen, mind képekkel illusztrálva, mind vlog formájában a YouTube csatnornámon.

Következzen tehát a mostani, kezdeti állapot, akit pedig érdekel az szintén alább olvashatja a lakáskeresésünk kalandos útját, hogy miért pont ezt a lakást választottuk, mik vele a terveink és hogyan ütemezzük a felújítást. Jó szórakozást!

Miért pont ő?

Kis lakásunk sokak szemében talán nem a legtökéletesebb választás, de mi őszintén nagyon örülünk annak, hogy magunkénak tudhatjuk. Nem volt egyszerű a folyamat, megtalálni és megszerezni is több hónapba telt, kettőnkön kívül gyakorlatilag mindenki úgy gondolta hogy engedjük el, nézzünk másikat, majd lesz jobb.

Első körben már ott kezdődtek a problémák, hogy mindketten makacsul ragaszkodtunk ahhoz a környékhez ahol jelenleg is lakunk, amit nagyjából a Jászai Mari tér, a Szent István park és a Lehel tér háromszöge határol. Aki ismeri Újlipótvárost az tudja hogy mennyire csodás itt élni, gyönyörű parkok, szép házak, rengeteg kávézó, zöldséges, kisbolt, iskola-óvoda, pékség, étterem. Öt perc séta a körút vagy a váci út, mégis egy csendes kis sziget a belvárosban ahol nem található egyetlen szórakozóhely, de még kocsma sem nagyon. Biztonságos, nem zajos, jómódú környék, ami viszont sajnos azzal jár hogy konkrétan kihalásos alapon mennek az ingatlanok. Fél évig nézegettük minden egyes nap (igen, tényleg MINDEN egyes nap) a kínálatot, de szinte sosem jött szembe semmi újdonság. Amire kicsit is azt mondtuk hogy látunk benne fantáziát, azt rögtön elmentünk élőben is megnézni, de enyhén szólva kiábrándító volt általában a hirdetett ingatlanok valós állapota.

Eredetileg 80 négyzetméterben gondolkodtunk, de rá kellett jönnünk hogy sajnos ezek a régi nagypolgári lakások össze-vissza lettek darabolva az idők során, aminek köszönhetően olyan lehetetlen elrendezésekbe botlottunk, amikkel nem igazán lehetett mit kezdeni. Nem egy 80 négyzetméteres lakásban találtunk 20 négyzetméternyi használhatatlan folyosót, tehát igazából egy 60 négyzetméter hasznos területű lakásért fizettünk volna 20 nm árával többet. Mindenképpen három szobás lakást szerettünk volna, ilyet viszont szinte nem is találtunk, tehát legtöbb esetben falat kellett volna bontani és építeni, ami a klasszik 65 centis tartófalak körül működött volna csak ilyen-olyan toldásokkal és félmegoldásokkal, hogy a költségeit már ne is említsük. Ablaktalan szoba ki volt zárva, mint ahogy lift nélküli ház, 1-3. emeleti lakás is, szerettünk volna erkélyt is, körfolyosóra néző szobák szintén kizárva, úgyhogy volt pár olyan igényünk aminek nehezen felelt volna meg bármelyik lakás is.

Mikor végre megtaláltuk a befutót, kezdődhetett a hosszas harc a lakásért, mert más is kinézte már magának. Heteken át bizonytalanságban voltunk, folyamatosan ránk licitáltak, nem jelzett vissza az eladó, nem tudtuk mi van. Mikor már x kört lefutva azt hittük sínen vagyunk és kész volt az egész adás-vételi szerződéstervezet, konkrétan csak aláírásra várt, még akkor is kaptunk egy telefont hogy valószínűleg most mégsem mienk lesz a lakás. Mindezt természetesen úgy, hogy mi már mindketten eladtuk a saját lakásainkat, tehát nem volt opció hogy még fél-egy évig nézelődünk.

Több kompromisszumot nem szerettünk volna kötni a lakás paramétereiben, így is egy picivel kisebb mint amit eredetileg szerettünk volna, hiszen a 70 négyzetméterével az általunk meghúzott határ alját súrolja, nincs erkélye, a szobák egytől egyig nagyon picik. Viszont az elrendezése teljesen tökéletes – nem körfolyosóról nyílik, hanem egy teljesen privát gangról ahol senki sem mászkál előttünk, szembeszomszéd sincs, minden szoba ablakos, van két hálószobánk és egy nappali/étkezőnk, külön fürdő, külön wc és külön konyha. Mivel egyetlen másik lakással sem találkoztunk aminek ne kellett volna hozzányúlni a szerkezetéhez, foggal körömmel ragaszkodtunk ehhez. Ami szintén döntő faktor volt, az a belső kertes privát parkoló, ugyanis aki belvárosban lakik az tudja, hogy a parkolás akár 20-25 perces körözéssel is járhat minden alkalommal.

Végül tényleg minden akaratunkat beleadtuk és a sarkunkra álltunk, úgyhogy elérkezett a várva-várt nap és aláírtuk a szerződést. Kis bökkenő volt, hogy ez novemberben történt most pedig lassan februárt írunk, tehát ennyit kellett várnunk a lakás konkrét átvételére, de még így is inkább ezt választottuk. Így jutottunk el a jelen helyzetig, amikor már minden felújítót odacsődítve sikerült felmérni a lakás állapotát, nagyjából tudjuk mit kell lebontani és cserélni, és kész lett egy hozzávetőleges ütemterv is.

A nappali/étkező elképesztően tágas, hosszúkás kialakításának köszönhetően jól el tud majd különülni egymástól a két élettér. Szép nagy ablakok lettek ide megálmodva, és mivel az összes nyílászáró cserére szorul, választhatunk helyettük olyanokat, amik számunkra ideálisabbak. A nappali részből nyílik a hálószobánk, az étkező térfeléről pedig a fürdőszoba.

Hálistennek nem amerikai konyhás a lakás, viszont az étkezőrészből nyílik a konyha, így könnyű átjárás van a kettő közt. Gondolkodtunk az étkező és a konyha közti falak kibontásán, mert sajnos a konyhánk annyira pici hogy egy palacsintát is körülményesen lehet csak megsütni benne, de én kifejezetten nem szeretném behozni a főzőfülkét a nappali/étkező terébe. Ehelyett amellett döntöttünk, hogy kiszedjük az ajtót és az egész ajtókeretet, illetve kibontjuk az ajtókeret feletti részt is, így félig egybe fog nyílni a két helyiség, de mégsem teljesen.

A hálószoba épp akkora, hogy belefér kényelmesen egy franciaágy két éjjeliszekrénnyel, egy komód és egy beépített szekrény. A szoba hosszúsága teljesen ideális, a szélessége viszont lehetne 10-20 centivel több, mert jelenleg úgy tűnik teljesen végig fog benne érni az ágy, tehát nem lehet majd körbejárni. Ezen egy ideig bosszankodtunk de aztán elengedtük, nincs mit tenni igazából. Ezen kívül én nagyon értékelem a hatalmas helyet a beépített szekrénynek, ráadásul ha megszűntetjük a fürdőszobába nyíló ajtót (be lehet menni a hálóból és a nappaliból is), akkor a szoba teljes szélességét be tudjuk építeni szekrénnyel.

Sima ablakok helyett egy hatalmas franciaerkélyes ajtó lett kialakítva még anno a hálószobában, ezt meghagyjuk eredeti állapotában (a homlokzathoz egyébként sem lehet hozzányúlni) csak itt is cserélve lesz a nyílászáró egy modernebb és szebb verzióra. Sok funkciója nincs ennek a kis kijárónak, az viszont nagyon tetszett mindkettőnknek, hogy extra sok fényt enged be az amúgy hosszúkás alakú szobába. Mivel az egész lakás telis-tele lesz világos színekkel (a világosszürke, fehér, króm fog dominálni) ezért remélhetőleg nem lesz élhetetlenül sötét, de törekszünk minél több fényforrás kialakítására/meghagyására.

A fürdőszoba és a wc két külön helyiségben található, ez a mostani lakásunkban is így van és igazából szeretjük ezt a megoldást. Át lehetne variálni a dolgokat, de úgy voltunk vele hogy jó ez így ahogy van, maximum később, ha igényünk lesz rá akkor kicsit átalakítjuk. A wc egyébként közvetlenül a bejárat mellett található ami szerintem teljesen ideális, mint ahogy a fürdőszoba nappali és hálószoba közti elhelyezkedése is. A fürdőszobában nincs ablak, ez sajnos szinte minden megnézett lakásban így volt, és a jelenlegi lakásunkban is ez a helyzet. Minket személy szerint nem igazán zavar, de ezt sokan emlegették negatívumként, a belvárosi lakásoknál viszont fel kell készülni ilyesfajta kompromisszumokra. Természetesen a szellőzés mindenhol megoldott és kötelező, nekünk még nem volt gondunk soha a párásodással.

A fürdőszobában jelenleg egy ezer éves, nagyon csúnya kád és mosdó van, mint minden más ez is teljességgel le lesz bombázva és helyére egy modernebb kád kerül, aminek a felét egy plexi vagy üveg fal határolja, hogy tusolóként is funkcionáljon. A zuhanyrózsát falba szeretnénk építeni, mert mindkettőnknek nagyon tetszik az ‘esőerdő-zuhany’ téma, de nem tudom hogy ez kivitelezhető-e a lakásban, első ránézésre még nem tudta megmondani a szakember. A mosdókagylót kicsit messzebb visszük a kádtól és beleépítjük szekrénybe, a maradék kis helyre pedig szintén beépített szekrényt terveztetünk.

A második hálószoba nem a nappaliból, hanem a bejárattól rögtön balra nyílik, így a belső kertre néz és elképesztően meleg és világos. Ezt tervezzük majd gyerekszobának, addig pedig tökéletes vendégszoba és tároló lesz, hiszen itt egy még hatalmasabb beépített szekrény található, mint a hálószobában. Persze ez is repül a kukába, de ugyanekkorára szeretnénk visszaépíteni, csak egy szebb kivitelezésben. Ez a szoba egy felnőtt embernek nem tudna sok életteret nyújtani, de plusz egy szobának, vendégszobának, tárolónak vagy gyerekszobának teljesen ideális méretű. Ahhoz is ragaszkodtunk egyébként a lakásválasztás során, hogy ne legyen egy falon a két hálószoba, hiszen így mégis több privát szférája van mindenkinek. Pont ideális megoldás számunkra, hogy a két hálószoba közt található a fürdő.

A lakás bejáratától jobbra található egy pici wc, illetve egy üres mélyedés a falban, aminek már meg is találtam a tökéletes funckiót: az összes cipőnket és táskámat itt fogjuk tárolni egy beépített polcrendszeren. Most is displayen vannak a cipőink, nekem már évek óta a legolcsóbb falba fúrt ikeás LACK polcok nyújtottak erre megoldást, most viszont úgy döntöttünk hogy ha már ennyire szeretjük és gyújtjük mind a lábbeliket, mind a táskákat, legyen szép és igényes a tárolóhelyük. Erre tényleg pont kapóra jött az ideális szélességű és magasságú kis bemélyedés az előszoba falán, amit tökéletesen be lehet polcolni padlótól plafonig.

Egyelőre ennyit tudok mesélni a lakásról, még nem kezdődött meg a tényleges felújítás, most intézzük a közművek átírását, áramkör bővítését, konténerrendelést, stb. Biztos vagyok benne hogy lesz azért itt izgalom, elég ritka az olyan, mikor elsőre sikerül minden, úgyhogy lesz miről beszámolni a követező hetekben. Terveink szerint március végén végzünk az egész felújítással, de ez természetesen csúszhat. Adja az ég hogy ne így legyen, de mi azért lelkiekben készülünk a legrosszabbra, mert eddig nagyon lassan döcögött az egész történet.

Hogy tetszett nektek az első lakással kapcsolatos bejegyzés? Sokan írtátok hogy érdekel titeket a felújítás folyamata, de legfőképp a lakásdekorációs bejegyzések. Persze ez még odébb van, kétlem hogy április előtt bármilyen dekorációs tartalmat tudnék gyártani, de szerintem érdekes és izgalmas a felújítási folyamat is, főleg mikor már a burkolatok és szaniterek kiválasztásánál tartunk.

Írjátok meg kommentben az esetleges észrevételeket, mint mindig, most is örömmel várok minden építő jellegű megjegyzést! Van már tapasztalatotok, javaslatotok, tuti beszerzési tippjeitek? Ne habozzatok, mindenre nagyon kíváncsiak vagyunk!

Találkozunk nemsokára egy újabb bejegyzéssel 🙂

♥ tamara

10 Comments

  • Anonymous

    February 4, 2018 at 10:09 am

    Drága Tamikám!

    Először is gratulálok az új lakáshoz, ha elkészül, sokáig érezzétek benne jól magatok.
    Amíg pedig zajlik a felújítás, addig ne hagyd, hogy kedvedet szegjék a bürokraták, a kókler iparosok, és az esetlegesen felbukkanó kedves, és természetesen segítőkész szomszédok.
    Folyamatosan csak az lebegjen a szemetek előtt, hogy ha elkészül, az milyen boldogságot fog okozni nektek!

    Ha megfogadod, ha nem, de egy-két tanácsot engedj meg.
    Iparosok! Bárki is ajánlja azokat, ne sajnáld az időt és energiát elmenni, és megnézni a referenciákat, beszélni azokkal, akiknek már dolgoztak, és mindig kérj legalább egy ellenajánlatot!!

    A lakást magatoknak újítjátok fel, de ha elakadtok, elbizonytalanodtok, merjetek tanácsot kérni az öregebbektől, még akkor is, ha mi más világban élünk. Nem kell megfogadni, de nem árt meghallgatni.

    Il tuo padrino

    1. tamaralukovics

      February 4, 2018 at 6:22 pm

      itt is koszonjuk a tanacsokat, remelem a kovetkezo szulit mar nalunk unnepeljuk!

  • Anonymous

    January 31, 2018 at 2:33 pm

    Ugyanebben a cipőben járok én is. Nem ezen, de hasonló színvonalú környéken állok lakáskeresés előtt és fogalmam sincs a mostani piaci viszonyokról. Milyen állapotú házban van és milyen nm áron lehet egy ehhez hasonló lakást kapni?

    1. tamaralukovics

      January 31, 2018 at 4:41 pm

      szoval megkaptam ezt is, de a valaszhoz gorgess lejjebb 😀

  • M

    January 30, 2018 at 10:08 pm

    Szolj, ha lesz brick party!!!!! addig is sok sok sikert a felujitashoz 🙂

    1. tamaralukovics

      January 30, 2018 at 10:48 pm

      ❤️❤️❤️

  • Zsófi

    January 30, 2018 at 5:45 pm

    Hű, Tamara, köszi a bejegyzést, számomra nagyon érdekes bármilyen lakással kapcsolatos bejegyzés, YouTube-on is folyton az ilyesmit bujom, szoval külön orom, ha videók is készülnek majd 🙂 en meg egyelőre nem ebben az eletszakaszban vagyok, sajat keresetem meg bőven kevés, és meg azt sem tudom, maradok-e Szegeden vagy inkabb Pesten szeretnek élni. A párommal egy eve egyutt élünk, és sokat beszelunk mar ni is a közös otthon építéséről, elképesztően varom! Gondolom, nálatok is mekkora az izgalom, és nagyon szurkolok, hogy minden a terveiteknek megfelelően alakuljon! Nagyon varom a további bejegyzéseket, videokat! Puszi 🙂

    1. tamaralukovics

      January 30, 2018 at 8:24 pm

      szia! de jóó, ennek nagyon örülök, akkor már megérte megírni! én is megállás nélkül lakberendezős meg takarítós videókat nézegetek youtubeon, szinte semmi mást 😀 hidd el, mi is nagyon vártuk, másfél éve együtt élünk és már nagyon érett a közös lakás (bár leginkább a helyhiány dominált nálunk). elhiszem hogy nagyon izgatott vagy miatta, nem tudom mióta dolgozol de mi már nyolcadik éve húzzuk az igát, úgyhogy ha te még nem jársz ennyinél akkor kitartás, lesz majd ez jobb is, több is, aztán ti is meglépitek ezt a csodás lépést 🙂 sok sok sikert! xx

      1. Adi

        January 31, 2018 at 2:40 pm

        Szia! Ezek szerint úgy fél évvel vagyok lemaradva mögötted, még csak most állok a kutatós-nézelődős fázis előtt, nem ezen, de hasonló színvonalú környéken. Viszont fogalmam sincs a jelenlegi állapotokról, tudnál segíteni? Milyen állapotú házban sikerült ezt megszerezni és egy ilyen “projekt”lakás hozzávetőlegesen milyen nm-áron megy most? Még te is előtte állsz, de netán ismersz megbízhatónak mondott kőművescsapatot?

        Amúgy több böngészőből is akadozik a kommentelés (Chrome és Edge sem enged alapból nevet beírni, csak reply-ban és a nélküle beküldött kommentet error helyett simán törli), szerintem erre pillants oda.

        1. tamaralukovics

          January 31, 2018 at 4:37 pm

          szia! huh a kommentelesnel meg nem volt korabban ilyen problema, nem tudom mi lehet. nem torli egyebkent, legalabbis en megkaptam az elozo kommented is, csak moderaciora var, amig nem hagyom jova addig nem kerul ki. de koszi hogy szoltal, letesztelem!
          hat ez nagyon valtozo, nalunk 500e-900e kozti nm arak vannak normalis hazakban, de nyilvan fugg a lakas allapotatol. frissen felujitottak mennek egy millios nm aron is, illetve minel nagyobb a lakas, annal kevesebb altalaban a nm ara. fugg emelettol, felszereltsegtol is (erkely, konyhabutor, parkolo, stb.) szerintem mindenkepp felujitandot eri meg venni, mi legalabbis ugy gondoltuk hogy ha felujitott lakast vennenk ahhoz is biztos hozzanyulnank, hiszem ugysem olyanok a szinek es a burkolatok ami nekunk tetszik. a mi lakasunk nagyon popec allapotu hazban van, de ez annak koszonheto hogy brutal sok a kozos koltseg, viszont tenyleg folyamatosan ujitjak, takaritjak, stb. szoval ilyesmire is erdemes odafigyelni, illetve a kozos kepviseletre is jo rakerdezni, atalakitasi szabalyokra, stb.
          szoval van minek utana nezni 😬 sok turelmet es kitartast neked, nem konnyu most a piac, egyre feljebb mennek az arak.
          mi a szuleim brigadjat hasznaljuk de sajnos ok nem vallalnak lakasokat csak csaladi hazakat, mi is ugy konyorogtuk ki.. 🙁

Leave a comment

Your email address will not be published.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés