Heti vlog: Május / II.

May 15, 2017

VÉGRE beköszöntött a tavasz, el sem tudom mondani mennyire jó érzés! ennek köszönhetően igazán kellemesen indult a hét, nagyon sokat dobott a hangulatomon a napsütés. remélem ezentúl már nem kell borús, esős időszakokra számítani, mert teljesen elvette minden életkedvem az októbertől májusig tartó rossz idő.

a lehetőségeket ezen a héten teljes mértékkel kimaxoltuk – szinte minden nap csináltunk valamit a szabadban munka után és végre sétáltunk is a folytonos autózás helyett. csütörtökön elmentünk az egyik kedvenc éttermünkbe vacsorázni (Caffe Gian Mario – Bajcsy-Zsilinszky út), ahol tavaly július óta nem jártunk, mert valami oknál fogva jó ideig zárva volt. ez a hely egy igazi gyöngyszem Budapesten az olasz konyha kedvelőinek – a legautentikusabb olasz étterem ahol Magyarországon eddig jártam. MINDENKI olasz, a szakács, a felszolgáló, a pultos, és a mindenkori vendégek 95 százaléka is. nem is nagyon beszélnek magyarul, az ételek isteniek, az árak barátiak, a borok finomak. szinte mindig, mindenhol beleesünk abba a hibába, hogy végignézzük az egész étlapot majd megbeszélés nélkül kiválasztjuk ugyanazt az ételt, ez most sem történt másképp. igazából mindig jót nevetünk rajta, hogy mennyire teljesen egyforma az ízlésünk, de néha azért megpróbálunk kicsit különbözőt rendelni, vagy sokszor ha két dolog is szimpatikus mindkettőnknek akkor megrendeljük őket és felezünk. most ugyanazt az ízesítést kértük (ricotta és spenót), csak más tésztába töltve. desszertnek pedig a kihagyhatatlan, isteni finom profiteroljukat ettük.

ezután egy másik nagy kedvencünk következett, a 0,75 bistro, ahol a vacsora után még boroztunk egyet, megvitattuk az élet nagy dolgait aztán pedig teli hassal, a világ legnagyobb boldogságával indultunk haza pihenni.

pénteken még munkanap volt, így hamar kellett ébredni, de mindhárom kiscica úgy döntött hogy bemászik mellénk reggel az ébresztő után, úgyhogy rettentő békésen és szeretetteljesen indult a reggel, plusz ismét ragyogó napsütés volt, ami már alapjáraton jól indította a napot. megölelgettük őket, pihegtünk még egy kicsit így öten (uh, ÖTEN!!!) aztán indult mindenki a pénteki rohanásba. este pedig egy jó vacsora után ismét úgy döntöttünk hogy kimozdulunk, de nem volt kedvünk csinosan kiöltözni sehova, így bő farmerben és melegítőfelsőben nekivágtunk a városnak metróval, majd beültünk a Prosit bárba (Erzsébet tér) hogy elfogyasszunk ismét pár pohár bort, illetve itt is befizettünk egy profiterolra (bár ne tettük volna), ezúttal viszont olyan förtelmesen rosszat ettünk, hogy ketten nem tudtuk legyűrni az egészet, így a felét meg is hagytuk. nem tudom honnan szerezték, ínséges egyetemi időkben ettem én már profiterolt minden formában mindenféle boltból, de klasszisokkal jobb volt mindegyik ennél. ez volt az egyetlen desszert az étlapon, de komolyan annyira szörnyű volt hogy legszivesebben sajátkezűleg kentem volna annak a hajára aki elkért érte EZER ÖTSZÁZ forintot egy középkategóriás borbárban.

szombaton nagyon sűrű napunk volt, ellátogattunk a III. Vegan Food Festre, utána bevásároltunk, takarítgattunk, este pedig végre pihentünk. nem mozdultunk ki szombat este sehova, csak Family Guy maratont tartottunk, ettünk ittunk és relaxáltunk. így vasárnap nagyon kellemesen indult a reggel, olyannyira hogy az ágyban forgolódva meg is egyeztünk hogy öltözzünk fel és nézzünk ki ismét a food festre. mindkét nap nagyon finomat ettünk, más-más ételeket teszteltünk, illetve kóstoltunk szörpöket, söröket is. degeszre ettük magunkat, annyira laktató volt minden, hogy mindkét nap a rosszulléttel küszködtünk hazafelé, nagyon nagyon bőséges adagokat kaptunk. vasárnap még befejeztük a tavaszi takarítás és lomtalanítás projekt ezen hétre kitűzött céljait, majd próbáltunk felkészülni a következő munkahétre :((((

 

Leave a comment

Your email address will not be published.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés