Blog post

Adni és kapni

November 30, 2017

sziasztok!

rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, ugyanis ennek most abszolút semmi köze nem lesz a blog témájához.

aki követi a blogot, az tudhatja hogy nagy változások történnek a kis családunkban – nemrég mindketten munkahelyet váltottuk, emellett pedig lakáseladások és vásárlás küszöbén állunk, ami alaposan leterhel mindkettőnket a szokásos teendők mellett. nagyon problémásan zajlik az egész történet, bukkanó bukkanót követ, borzasztó stresszes minden napunk és néha a huszadik eredménytelen telefonhívásnál már sírni vagy ordítani tudnék. Ádám agyon van terhelve a munkájában, minden nap későn ér haza és még otthonról is dolgozik. én húsz helyre dolgozok be egyszerre, minden egyes nap egy rohanás, a telefonom tízpercenként jelez egy újabb teendő miatt. már meg sem próbálom fejben tartani hogy kit kell felhívnom, mit kell elküldenem, hova kell rohannom ahonnan majd mennem kell át ide vagy oda. munkahelyek, hivatalok, ügyvédek, vevő, eladó, biztosító, telefonszolgáltató, csomagküldő, rendszergazda, grafikus, szponzorcég, burkoló, festő, nyomda, anya, apa, mama, papa és még sorolhatnám, a lista végtelen hogy hány emberrel kell megállás nélkül kommunikálni minden egyes áldott nap. long story short: túlvállaltuk magunkat, nem győzzük elvégezni a folyamatos kötelességeinket mind munka mind magánéleti téren. 

bár az ember hajlamos belefeledkezni a gondjaiba, a stressz ellenére mi tényleg hálát adunk minden egyes nap az égnek hogy ilyen problémáink vannak, hogy ilyen családokba születtünk, hogy ennyi lehetőség áll előttünk. büszkék vagyunk a szüleinkre, a nagyszüleinkre, akik véget nem érő, kemény munkával és szorgalommal megteremtettek egy olyan életszínvonalat nekünk, amilyet mi is szeretnénk továbbadni az utánunk következő generációnak.

büszkék vagyunk magunkra, hogy ennyi idősen olyan öntudattal és értékrenddel rendelkezünk, ami a rövidtávú élvezetek helyett inkább a hosszútávú célokra fókuszál, és hogy minden egyes nap tervezzük a közös családunk jövőjét. konkrét céljaink és elképzeléseink vannak, rengeteget tervezünk és beszélgetünk arról, hogy mit szeretnénk együtt megteremteni magunknak, a gyerekeinknek és ha eljön az idő, akkor az idős szüleinknek. rendszeresen adakozunk, adományozunk, menhelyeket támogatunk, ajándékozunk. becsületes és jó embereknek tartjuk magunkat, nagyon szeretjük és becsüljük a családunkat, az állatainkat, a tárgyainkat.

MÉGIS, néha érkeznek névtelenül olyan ignoráns kommentek a blogomra, amik azt feltételezik (és sokszor hosszasan ecsetelik), hogy milyen jó és könnyű úgy élni, hogy az ember ‘semmit nem tett le az asztalra önerőből’. tényleg nincs az ignoránsnál jobb szó ezekre az emberekre, talán még a fogalmatlan szállhat versenybe. hogy honnan veszi azt bárki, hogy korrektül belelát egy számára teljesen idegen ember életébe, azt el sem tudom képzelni, de ha tippelnem kéne akkor egy jó adag keserűséget és egy cseppnyi önértékelési zavart mondanék. közös jellemzője az ilyen kommenteknek a leleplezési vágy, a kioktató stílus, a ‘gondolkodj el ezen’ megfogalmazás. igen, el szoktam gondolkodni, mégpedig azon, hogy mennyire szörnyű lehet annak, akinek nincs jobb dolga mint otthon ülni a számítógépe előtt és név nélkül, indulatokkal tele begépelni egy rosszindulatú kommentet egy számára teljesen idegen embernek. el szoktam gondolkodni azon is, hogy mennyi keserűség lehet valakiben, aki lépten-nyomon másokat ellenőriz, frissítgeti a blogját, az instagramját, pedig láthatóan gyűlöli és semmirekellőnek tartja az adott személyt, hiszen ezt hangoztatja a kommentekben. mégis azzal tölt értékes perceket és órákat az életéből, hogy ennek az embernek az életét szemléli, a sikereit és a kudarcait tanulmányozza, majd félinformációkból kitalált történeteket kreál. milyen ember az ilyen? milyen fokú kisebbségi komplexusa és önértékelési problémái lehetnek?

ennél a pontnál szoktam rájönni arra, hogy igazából tényleg sajnálom az illetőt. sajnálom, mert szar lehet ha valakit ennyire nem köt le a saját élete. szar lehet nem megfelelni önmagunknak, keresni az utunkat másokon keresztül. szar lehet ha nem publikálják a századik negatív kommentünket, mert századjára sem kapunk választ arra, amitől furdalja az oldalunkat a kíváncsiság.

egy ideig érdekelt, hogy miért próbál bárki is bántani akinek soha semmit nem ártottam, de nem sikerült rájönnöm. aztán megfogalmazódott bennem, hogy nem az számít hogy ÉN milyen vagyok, hogy én mit csinálok vagy nem csinálok, hogy én mennyit dolgozom vagy mennyit tanultam. felesleges szembeállítani a tényekkel, mert úgyis találni fog egy újabb dolgot amivel bánthat engem, xy-t, z-t és mindenki mást aki sikeresebb nála. a siker pedig rengeteg dologban mérhető, legyen az vagyon, boldog család, vagy egyszerűen csak magabiztosság és kiegyensúlyozottság. nem tisztem megítélni azt, hogy a negatív kommentelőnek épp melyik hiányzik az életéből, mindenesetre az biztos hogy valami igen.

mindenki vonja le a maga tanulságát, én viszont rá is térnék a bejegyzés második lényeges témájára: a kedvesség és az odafigyelés fontosságára, még akkor is ha cserébe nem feltétlenül érezzük ugyanezt. a sors iróniája, hogy általában pontosan az olyan embereknek van szüksége a legnagyobb figyelemre és törődésre, akik a legnegatívabban állnak hozzá az őket körülvevőkhöz.

vannak persze olyanok is, akiknek tényleg konkrétan anyagi segítségre van szükségük, történjen az pénz, ruha, étel vagy játék formájában. nehéz erről úgy beszélni hogy ne tűnjön prédikációnak, de különösen aktuális a téma, hiszen ahogy közelednek az ünnepek rengeteg olyan lehetőség adja magát amin keresztül segíthetünk másoknak. bár Karácsony tájékán legfőképp ruhákkal, étellel, játékokkal szokás adakozni, az ünnepek után is SZÁMTALAN módon tudunk jótékonykodni.

összegyűjtöttem nektek azokat a helyeket, ahol mi Ádámmal az egész év során rendszeres adakozók vagyunk, hátha valamelyik megtetszik nektek is és tudok egy kicsit inspirálódni. kerestem olyan helyeket is, ahol a klasszikus ruha/játék/ételgyűjtést lehet támogatni a karácsonyi időszakban. bár mi idén ebből nem vesszük ki a részünket, mert az összes ilyen jellegű adományt a munkahelyünkre visszük mindketten, ahonnan majd kollektívan kerül továbbításra jótékony szervezetek felé.

NAGYON SZÍVESEN VENNÉM, HA TI IS ÍRNÁTOK OLYAN HELYEKET KOMMENTBEN, AMIKRŐL BIZTOSAN TUDJÁTOK HOGY JÓ CÉLÉRT KÜZDENEK, SZOKTATOK NEKIK ADOMÁNYOZNI, ESETLEG ÖNKÉNTES MUNKÁVAL SEGÍTENI. szívesen vennék olyan szervezeteket is, amik nem budapestiek, hiszen ezekkel nincs tapasztalatom.

 

a személyes kedvenceink:

 

REX KUTYAOTTHON ALAPÍTVÁNY

Rexék mentették meg a csupán pár hónapos Hibiszkusz cicánkat, aki valahogy kijutott az utcára és megharapta egy másik macska a lábát. égen-földön kerestük egy héten keresztül, megállás nélkül hívogattunk mindenféle menhelyet, állatorvosi rendelőt, néztünk minden lehetséges csoportot. sehol sem találtuk, egészen addig amíg nem kaptam egy váratlan üzenetet facebookon az alapítvány egyik dolgozójától, Szűcs Enikőtől, hogy szerintük náluk van a cicánk. az egyik mellső lábán két tátongó lyuk volt, csonthártya-gyulladása lett, meg kellett műteni. egy hétig ápolták Hibiszkuszt mire végre egymásra találtunk facebookon, és nem tudok elég hálás lenni nekik azért amilyen jól bántak vele amíg nem tudtuk hol van. mivel személyesen is jártam náluk mikor visszakaptuk Hibiszkuszt, a saját szememmel láttam hogy mekkora figyelemmel és odaadással bánnak az ottani állatokkal. nem mellesleg gyönyörű az egész menhely, hatalmas füves területtel.

a Rex alapítványban az a legjobb, hogy nem csak pénz vagy ételbeli adományt fogadnak el, de lehet hozzájuk önkéntesnek is jelentkezni. több opció is van, lehet havonta egyszer (vagy többször) menhelyi kutyát sétáltatni, fésülni, de lehet jelentkezni szállítónak is ha éppen bajba jutott állatért kell elmenni vidékre és meg tudjuk ezt tenni a saját autónkkal.

 

 

 

JÁNOS BÁCSI ÉS UGRIBUGRI

a kedves hajléktalan bácsi minden évben mikulás- és húsvéti csomagokkal kedveskedik az arra járó gyerekeknek. tavaly 100 mikuláscsomagot, idén húsvétkor pedig 150 csomagot állított össze, amire több, mint 100 ezer forintot fordított. közben neveli és gondozza nyusziját, ugribugrit, akin látszik, hogy meglehetősen jó dolga van. utalással lehet nekik adományozni, a cikkben leírtak szerint.

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/csodalatosan-tette-helyre-a-csoppseg-a-rasszista-eladot/ http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/csodalatosan-tette-helyre-a-csoppseg-a-rasszista-eladot/

 

ÁLLAT ÉS EMBER ÁLLATVÉDŐ EGYESÜLET

elképesztő szeretettel, odaadással gondozzák a rászoruló állatokat, mindezt önerőből, saját munkájuk és magánéleti gondjaik mellett. ráadásul Klement Csaba zseniálisan tehetséges illusztrátorral kollaborálva létrehozták a #charitygifproject megmozdulást, ami egy nagyon aranyos módja az alapítvány támogatásának. ha van szeretett házikedvenced, küldj róla képet, videót, jellemzőket instagramon Csabának (@csabaklement) ő pedig készít egy vicces kis gifet a megadott paraméterek alapján. ha tetszik, akkor utalhatsz az egyesület számlájára egy általad meghatározott összeget.

Csaba készített gifeket a mi három cicánkról és az otthoni dagi macskánkról is, aki anyukámékkal él.

 

FEMA ÁLLATMENTŐ EGYESÜLET

bár nekik még csak egyszer utaltam, de egy öreg, borzasztóan rossz állapotban lévő cicát próbáltak önerőből visszaápolni élők sorába, akiről sokan már rég lemondtak volna. (DURVA KÉPEK, CSAK AZ KATTINTSON AKI BIZTOS BENNE)

sajnos Eszterke végül mégis feladta, amit meg is könnyeztem, de rengeteg csodás kis állat várja még a segítséget.

 

 

a régi, megunt vagy kinőtt ruháinkat anyukám és nagymamám minden évben rendszeresen odaadja falubéli rászorulóknak, intézményeknek, így semmi nem vész kárba.

ezen kívül még a Fővárosi Állatkertben szoktunk örökbe fogadni állatokat, ami a nekik szóló pénzadományért cserébe történik.

 

 

végezetül pedig pár link, hogy hol tudtok ti is adakozni, ha úgy érzitek hogy lenne mit!

MIKULÁSGYÁR

ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET

BUDAPESTI GYERMEKOTTHONOK

CIPŐSDOBOZ

BLISS ALAPÍTVÁNY

 

 

♥ tamara

SaveSaveSaveSave

SaveSaveSaveSaveSaveSave

SaveSave

SaveSave

SaveSave

SaveSaveSaveSaveSaveSave

SaveSave

SaveSave

SaveSave

17 Comments

  • SzabinaR.

    December 1, 2017 at 2:38 am

    People throw rocks at things that shine. Így tovább Tami, szuper volt ez a bejegyzés! ??

    1. tamaralukovics

      December 1, 2017 at 5:29 pm

      ??
      pont a napokban nezegettem a feeded es azon gondolkodtam hogy ha valaki, akkor TE kellene hogy blogot vezess mert ?

  • Nünü

    November 30, 2017 at 11:52 pm

    A régi gondtalan gyerekkor 🙂 milyen jó is volt az nem?! 🙂

    1. tamaralukovics

      November 30, 2017 at 11:57 pm

      de mennyire! orakon at jatszottunk a semmivel, emlekszem hogy sosem akartunk hazamenni. nyaranta pedig talan heteket is toltottunk egyutt bandazva nalatok 🙂

      1. Nünü

        December 1, 2017 at 12:04 am

        Mennyire jó volt!!! Néha úgy visszatérnék azokba az időkbe 🙂 mind szép emlék 🙂

        1. tamaralukovics

          December 1, 2017 at 5:28 pm

          nekem is!!

  • Lexa

    November 30, 2017 at 6:49 pm

    Szia! Csak pár hónapja kezdtelek el követni, nagyon szeretem a videóid és a képeid is az instagramon, kicsit példaképnek is tartalak. Megmondom őszintén,hogy néha bennem is támadtak olyan érzések,hogy könnyű ilyen családi háttérrel ilyen egzisztenciát fenntartani. Persze lehet,hogy belőlem is az irigység beszélt, aztán végiggondolva, azt senki sem tudja megválasztani,hogy milyen családba születik, azt pedig,hogy mit rak ahhoz hozzá azt saját maga dönti el. Azok előtt is ott van bármire a lehetőség, akik nem “pénzes családba” születnek, bár ezt a mondatot leginkább azoknak üzenném, akik téged bántanak az ilyen dolgok miatt, ahogy írtad is a posztodban. Szóval lényegében tőled sem sajnálok semmit és magamtól beláttam,hogy hogyan is működnek ezek a dolgok, még mielőtt mindenféle rosszindulatú kommenttel elárasztottalak volna. Remélem sikerült ezt szimpla véleményként megfogalmaznom és nem sértésként,mert tényleg nem annak szántam. 🙂
    Az adományozást is szeretném egy kicsit a saját tapasztalataim szempontjából leírni ide. Jó olvasni,hogy ennyi hely van, ahova azért érdemes adakozni és valóban jó célra fordítják az adományokat, nem pedig saját haszonra. Sajnos én 2 állatmenhellyel is megjártam, az egyik egy pesti volt a másik pedig vidéki és mind a kettőnél kiderült,hogy bizony főként a pénzadományok nagy részét nem igazán a menhelyre fordítják hanem saját hasznot húznak belőle. A gyermekotthonok/anyaotthonok álszentségét a saját bőrömön kellett megtapasztalnom. Sajnos családi okok miatt, egy időre anyukámmal és a testvéremmel anyaotthonba kerültünk, két vidéki intézményt is megjártunk. Borzasztó,hogy a különböző segélyszervezetektől beérkezik a sok pénz és adomány, tartós élelmiszerek,ruhák,könyvek,játékok,tisztálkodási szerek és egyáltalán nem a bentlakók kapják meg ezeket. A tisztálkodási szerek nagy részét a gondozók maguk között osztják el, wc papírt, pzs-t, öblítőt, tusfürdőt, egyszóval mindent. Édességet még karácsonykor sem adnak ki, pedig annak idején én is a családommal a karácsonyi adomángyűjtésekkel szaloncukrot meg ilyesmit is küldtünk,hogy legalább egy szem jusson a gyerekeknek. A tartós élelmiszerek is csak nagyon szélsőséges esetben kerülnek kiosztásra, ha már nincs mit ennie az embernek akkor kis jóindulattal talán kap egy kiló lisztet,de ezek a termékek is inkább megpenészesednek a raktárban a konzervekkel és egyéb tartós cikkekkel együtt. A ruhák és könyvek pedig általában a tűzben végzik, ezekkel fűtenek… Holott tüzifát is kapnak az ilyen intézmények, sőt még felajánlani is szoktak adományként. Sajnos az ilyen intézményekben élők általában abszolút nincsenek tisztában a jogaikkal így nem is mer senki sem szólni az ilyen esetekről. Mi szóltunk, át is irányítottak bennünket egy másik intézménybe, ahol szintén ugyanezek a körülmények vártak bennünket… Én senkitől nem sajnálok semmit,de ezek miatt a tapasztalatok miatt, én mindenkit arra szoktam ösztönözni,hogy inkább szedjen össze a városában/falujában pár családot, akikről tudja,hogy szükségük van rá és adja oda a kezükbe amit nekik szánt,mert máshogy nem biztos,hogy az az adomány oda fog jutni ahova szántuk. Azóta nyilván mi is kikerültünk abból az élethelyzetből és felépítettünk a családommal egy új életet. Azóta ilyen formában adakozunk mi. Személyesen visszük oda a rászoruló családoknak amink van. Sajnos hiába a sok segélyszervezet, alapítvány és önkéntes aki a lelkét is kitenné,hogy mindenkinek egy kicsivel jobb lehessen, mire célba érnek a dolgok, nem mindig ilyen gondolkodású emberek fogadják a csomagokat. Persze papíron mindig minden “jó helyre” kerül. Sajnálom,ha ez a része egy kicsit lehangolóan sikeredett,de engem azóta is annyira bánt ez a dolog, és minden karácsonykor ez jut eszembe, amikor megy a sok adakozás,hogy vajon mennyi adomány kerül jó helyre ténylegesen? Most is bekönnyesedik ezen a szemem…
    Mindenesetre tényleg nagyon jó tudni,hogy Ti ennyi helyre tudtok adakozni és mind mind a kitűzött célt teljesítik. Sok sikert kívánok nektek mindenhez és kellemes, nyugodt ünnepeket a sok hajtás közben! 🙂

    1. tamaralukovics

      November 30, 2017 at 11:36 pm

      annyira orulok ennek az okos, segitokesz es kedves kommentnek. fogalmad sincs rola, mennyivel nagyobb peldakep vagy te nekem, mint forditva. ❤️ nagyon sajnalom, hogy nem ismerjuk egymast szemelyesen.

      1. Lexa

        December 1, 2017 at 1:03 am

        Ha egyszer megpillantalak valahol mindent elfogok követni,hogy tudjunk pár szót váltani! <3

    2. Anonymus

      December 1, 2017 at 5:19 pm

      Remélem kimegy az üzenetem … első körben szögezzük le : teljes mértékben elhiszem, hogy megtörtént, hogy betüzelték a dolgokat és ellopták, de ezt x ember csinálta és te ezzel 200 szor x ember munkáját, szakmáját, hivatását szólod le. Én magam is szociális munkásnak tanulok és magamnál, csoporttársaimnál, kollegáknál akikkel dolgoztam becsületesebb embert a világon nem ismerek. Sokan nem ismerik a szakot, de ugyanolyan BA diplomát ad, mint ami neked is van Tamara, (sőt mesterképzése is van, sokfelé lehet utána menni vele) szóval ne vegyük egy kaptafa alá az összes embert, hogy “gondozó”, mert mi 3 és fél évet tanulunk (fél év heti 40 órás gyakorlatunk van, amiért 0 ft fizetést kapunk), hogy aztán nettó 107 ezer forintért segíthessünk embereken. Nem a megélhetés miatt tesszük, mert valljuk be, ennyi pénzből nagyon nehéz megélni, pláne diplomával és nyelvvizsgákkal a kézben megszégyenítő az összeg. De mégegyszer mondom, hogy igen, vannak egyéb képzést elvégző gondozók is, vannak olyanok is, akiknek a becsülete egy nagy nulla, DE ugyanakkor sokkal, de sokkal több ember van, aki segíteni szeretne. Remélem ezzel, hogy kiteregettem a fizetést is megértitek, hogy igen kemény ez a szakma és nagyon rosszul tud esni, hogy egy-kettő rossz tapasztalat miatt egy kaptafa alá van véve az összes ilyen területen dolgozó, pedig el nem tudjátok képzelni mennyi energia, idő és szeretet és tudás van benne az egészben részünkről. Egyébként minden ilyen problémát jelezni kell, nagyon jó, hogy szóbajött, de sosem ott az adott intézményben, minden szociális intézménynek (hajléktalanszálló, anyaotthon, gyermekotthon, drogambulancia, idősek otthona stb.) megvan a fenntartója, mindig feléjük kell jelezni, ha ilyet tapasztalunk és hivatalos vizsgálat indul. Ők (mi) állami feladatot ellátó személyek és közalkalmazottak vagyunk, tehát megvan a hivatalos módja a számonkérésnek.
      Nem kioktatásnak írtam, mert te egy másik oldalát láttad a dolognak, csak információátadásnak, hogy ez sem egy sokkal jobb helyzet, pláne, hogy minden területén a szakmának olyan dolgokat látunk, hogy ember legyen a talpán, akinek a lelke bírja. Nem egy leányálom meghozni a döntést, hogy xy gyereke nem maradhat a családban és kiemeljük onnan. A munkáltatónk és az emberek által sem vagyunk megbecsülve, mégis csináljuk… miért? mert segíteni szeretnénk.
      Egyébként eredeti témához visszatérve : családsegítő és gyermekjóléti szolgálat mindenhol van, akik infokat (név, cím) ugyan nem adhatnak ki, de ők maguk szívesen eljuttatják az adományokat olyan rászoruló családoknak, akiket ők maguk személyesen ismernek, személyesen adják át, tehát biztos jó helyre kerül.
      Ruhákra pedig visszatérve sajnos nagyon sok esetben azért kerül eltüzelésre -hiába van fa- mert olyan szinten mocskos állapotban viszik be a ruhát, hogy mást kezdeni nem lehet vele. Tudom, hogy ez nagyon durván hangzik, hogy betüzelik, de higgyétek el, ezek tényleg hihetetlen gáz állapotban lévő ruhák, én magam sem értem néhány embernek hogy van bőr a képén olyanokat odavinni ‘segítség’ címszóval. Ezeket 100%ban saját tapasztalataim alapján mondom, remélem pár ember szemét felnyitja.

      1. tamaralukovics

        December 1, 2017 at 5:31 pm

        lehet hogy rosszul ertelmeztem, de egy kicsit az volt a benyomasom hogy ez nekem is szol? en abszolut nem mondtam egy rossz szot sem, sot, arra osztonoztem mindenkit hogy ahol tud, segitsen.

        1. Lexa

          December 1, 2017 at 11:07 pm

          Kedves Anonymus!

          Pontosan tudom,hogy az ilyen intézményben dolgozók milyen képesítésekkel kell,hogy rendelkezzenek, tudom,hogy sokuknak nem csak 1 diplomája van és azt is pontosan tudom,hogy ehhez mérten mennyire alulfizetett szakma/hivatás ez. Közeli ismerősöm dolgozik családsegítő intézményben illetve én magam is érdeklődöm a gyógypedagógia iránt, ugyan még nincs meg a képesítésem,de szívesen foglalkozom önkéntes jelleggel is speciális igényű gyerekekkel/felnőtekkel. A gondozókat, pedig azért neveztem meg gondozóként,mert azokban az intézményekben ahol én éltem, ott ez volt a hivatalos megnevezésük függetlenül attól,hogy hány diplomája volt vagy nem volt, az adott “gondozónak”/személynek. Habár tudom,hogy én itt csak két példát hoztam fel,mert “szerencsére” csak két ilyen helyen fordultam meg, nyilván az ember kommunikál azokkal, akikkel együtt lakik egy ilyen helyen, és sajnos voltak olyanok, akik az egész életüket ilyen intézetekben töltötték el, illetve olyanok is, akik gyermekotthonokban kezdték, aztán onnan kerültek át anyaotthonokba. A lényeg,hogy volt olyan aki már közel a 10. helyen kezdte újra a megszokott mindennapjait, ugyan ezek általában vidéki intézmények voltak szinte egyöntetűleg letudtam én is és az anyukám is szűrni,hogy nagyjából minden intézmény hasonlóan működik. Azoknak az embereknek, akik a fél életüket így élik le, szerintem már fel sem tűnik,hogy mit kapnak vagy se, örülnek,hogy van hol lakniuk meg minden napra jut egy kis élelem. Igen arról is volt beszámoló,hogy van olyan intézmény, ahol minden hétvégén valamelyik “gondozó” a saját pénzéből főz egy nagy fazék ételt a bentlakóknak, és sajnos hoztam az én tapasztalatomat is,hogy vannak olyan helyek is, ahol a liszt inkább megpenészesedik a raktárban minthogy odaadják a bentlakóknak/rászorulóknak. De éppen ezért fogalmaztam úgy,hogy tudom,hogy rengeteg olyan önkéntes van aki a lelkét kitenné azért,hogy mindenkinek jobb lehessen, akik nyilván sokkal többen vannak, sajnos mire célba érnek az Ő erőfeszítéseik nem mindig találnak megfelelő gazdára, és sajnos sokszor az ilyen jólelkű emberek is át vannak ejtve. Láttam, amikor a budapesti segélyszervezet kijött vidékre autóval, kitették a sok zsáknyi és doboznyi adományt, odalettünk állítva a csomagok mellé,hogy le legyünk fényképezve,hogy valóban jó helyre kerültek a dolgok, majd amikor elmentek a segélyszervezet tagjai, elkezdődött a szortírozás és a negyede dologhoz nem jutottunk hozzá, amit odahoztak nekünk. És vajon ki szólt azoknak a becsületes és jühiszemű embereknek,hogy mi lett az adományok tényleges sorsa? Senki, ők pedig a mai napig azt hiszik,hogy nagyon sokat segítettek. Láttam azt is,hogy milyen minőségű ruhákat égetnek el, és sajnos nem csak a hordhatatlan minőségűek végezték a tűzben. Azt pedig fel nem bírom fogni,hogy amikor szinte újszerű ágyakat ajánlanak fel egy ilyen helyre, akkor azok is miért végzik a tűzben, én pedig fél évig egy félig leszakadt ágyon aludtam, az utánam érkező lakó pedig kitudja meddig aludt azon az ágyon még… Pedig csak ki kellett volna cserélni,mert ott volt a jobb ágy, és akkor elégetni azt, ami már amúgy is rossz.
          Sajnos mi is megpróbáltunk a vezetőséggel kapcsolatba lépni, ott elmondani a tapasztalatainkat,hogy néhány dolog nem éppen úgy műküdik, ahogyan kellene, de arra kellett rájönnünk sajnos az anyukámmal,hogy a felsőbb vezetőség is pontosan tudja,hogy mi hogyan működik és nem igazán foglalkoznak vele… Mert ki tudja,hogy hány éven belül mi voltunk az-az egy család, akik nem a nyomorból mentek oda és valóban segítségre lett volna szükségük és nem kapták meg olyan formában, ahogyan azt ígérték és senkit nem érdekelt. Le lettünk tudálékosozva, okoskodózva és azt mondta a szemünkbe az intézményvezető,hogy ha ennyire nem felelnek meg a körülmények, akkor szállodába kellett volna költöznünk, nem pedig anyaotthonba, ahova egyébként hivalatalos úton lettünk átirányítva, nem pedig mi választottuk, de egyébként sem lett volna lehetőségünk akkor más lakhatásra.
          De mindezen tapasztalatok ellenére én sem beszéltem le SOHA SENKIT arról,hogy adakozzon, de még csak azt sem mondtam,hogy hova ne adakozzon, és ha megtehetem én is és a családom is adakozik. Én csak saját tapasztalatomon tanulva, arra szoktam kérni az embereket,hogy lehetőleg minél személyesebben próbálják megoldani az adakozást,hogy biztosan oda kerüljenek az adományok ahova szánták és ha jól értelmeztem Tamaráék is olyan helyekre adakoznak, amiket személyesen is ismernek.
          Elnézést a hosszú sorokért,de megpróbáltam érthetőbben és behatóbban kifejezni magam Anonymus számára,hogy én nem X alapján akartam leszólni 200 Y munkáját, és sajnos nem csak ez alapján a két általam megélt példa alapján jutottam erre a véleményre, amit megfogalmaztam. Többet nem is szeretnék ehhez hozzászólni,mert hosszú órákig lehetne erről pro és kontra érveket hozni. Szép estét kívánok mindenkinek!

    3. tamaralukovics

      December 1, 2017 at 11:41 pm

      szerintem nagyon szépen és tisztelettudóan lett megfogalmazva mindkét fél véleménye, ami egyébként nagyon jó érzéssel tölt el – örülök hogy ‘vitázni’ nem csak fröcsögő indulatokkal lehet, ahogyan azt sok helyen látom. én sajnos nem látok bele egyik oldalról sem, de nyilván semmi sem fekete vagy fehér, úgyhogy abszolút el tudom képzelni hogy ennyire eltérő tapasztalatok születnek, nyilván teljesen más helyekről van szó.

      hatalmas köszi mindkettőtöknek hogy megosztottátok a személyes tapasztalataitokat ilyen részletesen, mert tényleg nehéz ilyen zárt rendszerekbe belelátni átlagemberként.

      mikor elindult ez a blog, csak remélni mertem hogy ilyen intelligens közönség lesz, most repes a szívem

      1. Lexa

        December 2, 2017 at 12:21 pm

        Annyira kedves vagy! Köszönöm a “vitapartnerem” nevében is! 🙂
        Egyébként pont a napokban gondolkodtam el ezen,hogy végre sikerült egy olyan bloggert találnom, aki egy fiatal felnőtt és fiatal felnőttként is osztja meg a gondolatait és nincs átkonvertálva,hogy azért a nagyon tini korosztály is vegye a terméket. Lehet talán Te nem is gondoltál ebbe így bele,mert csak leülsz és azt adod ami vagy, nem pedig a profitot hajhászod. Szerintem ez baromi jó dolog. Remélem mindig megmarad ilyen keretek között a munkásságod.

        1. tamaralukovics

          December 3, 2017 at 6:58 pm

          orulok hogy igy latod, en csak olyan tartalmat igyekszem megosztani ami egyaltalan nem eroltetett es azonosulni tudok vele teljes mertekben 🙂

  • ritaliaszabo

    November 30, 2017 at 6:18 pm

    Kitartás Tami!?

    1. tamaralukovics

      November 30, 2017 at 11:32 pm

      ? te vagy az Ritu? barcsak talalkozhatnank!

Leave a comment

Your email address will not be published.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés